A szolgálat szellemére figyelmeztet
A szolga feladata nem megalázó, mert Jézus is vállalta - mondta nagycsütörtökön este Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök a Székesegyházban.
Nagycsütörtök az utolsó vacsora, az első szentmise, az első szentáldozás, az első papszentelés emléknapja, a testvéri szeretet és az egység estéje. A nagycsütörtök esti szentmise kiváltképpen Isten szeretetének a jele - mondta Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök az este hét órától bemutatott szentmise elején. „Szeretetből teremtette meg a világot, szeretetből hívott életre bennünket, és az Ő nagy szeretetében akar részesíteni minket. Engedjük, hogy Isten szeretete belénk áradjon, és akarjuk, hogy ki is áradjon belőlünk testvéreink felé. Hányszor bántottuk meg a minket szerető Istent... Ma, legalább gondolatban egymástól is kérjünk bocsánatot, illetve akarjunk megbocsátani minden ellenünk vétőnek."
A szentmise az utolsó vacsora örömének hangulatában kezdődött: a papok fehér miseruhában, még felcsendült az orgona, Dicsőségre megszólaltak a csengők és a harangok. Ugyanez a szentmise azonban bevezet a szomorúság, a fájdalom hangulatába is: a harangok a Dicsőség után elnémulnak, a nagyszombati vigília szertartásig „Rómába mennek, hogy ott gyászolják Krisztust." A csend a fájdalmat fejezi ki.
A szentbeszédében, Schönberger Jenő püspök az utolsó vacsorán is szolgáló Jézus képét emelte hívei elé: „Szeretetének még utolsó jelét adja Jézus. Valamit szeretne átadni még abból a szeretetből, engedelmességből, önátadásból, ami az Ő egész életét jellemezte. Ez indítja arra, hogy példát adjon, elvégezze a szolga feladatát, megmossa tanítványai lábát. Örök példa ez minden keresztény ember számára. A szolga feladata nem megalázó, mert Jézus is vállalta. A legfontosabb a szeretet, és semmi más nem előzheti meg: sem a rang, sem a méltóság, semmi. Ha a legalantasabb munkát valaki szeretetből el tudja végezni, akkor ő Krisztushoz hasonló. Minden évben itt, a Székesegyházban megismétlem azt, ami történt az utolsó vacsora termében. Számomra ez mindig megható, mert igazából azt teszem, amit érzem, hogy egy püspöknek feladata, szolgálni másokat. Ha valaki meri ezt a mindennapi életében is gyakorolni, akkor gondoljon arra, hogy Jézus is ezt tette. (...) Ő itt maradt az Oltáriszentségben, hogy erőnk, biztosítékunk legyen. Nem csak azért, hogy figyelmeztessen az alázatosságra, a szolgálat szellemére, hanem azért is, hogy erőt adjon nekünk az újjászületésre."
A prédikáció után a püspök, az önmagát teljesen kiüresítő Urat követve megmosta az apostolokat jelképező tizenkét férfi lábát. A hívek rendhagyó módon két szín alatt - kenyér és bor - áldoztak. Ezután az Oltáriszentséget a mellékoltárra vitték - jelképezve Jézus elhurcolását -, majd a szentmise végén a püspök lila stólát vett, és megfosztotta az oltárt díszeitől - az elfogatásra és Jézus ruháitól való megfosztására emlékezve. A szentmise után a hívek közül sokan maradtak a tíz óráig tartó szentségimádásra is, lelkiekben együtt virrasztva az Olajfák hegyén Krisztussal.
